Haverok, geszti, mantra

Kevés olyan súlyú bűntény van az érzelmi bárlistámon, mint a sz.rbanhagyás. Pedig most ez történt. Nem velem. Nem is én követtem el. Nyuszi volt az elkövető. Papper a szenvedő alany.

Papper kivette a Kossuth teret, ahol Nyuszi dolgozott volna. De a megbeszélés után elrabolták az ítik, és éppen most próbálják becserkészni a zűrhajójukba összelopkodott botanikuskertben. Ebből kifolyólag másnap nem kezdett a Kossuthon. Szerinted Papper frusztrált volt? A szerencsétlen kályha a munka mementójaként ott dekkolt a metró bejárata előtt, egy lámpaoszlophoz bilincseleve, amikor pár napja arra jártam. Azt is megadóan tűrte, hogy a szervek körbekordonozzák, a főmuftik látogatása miatt, biztonsági óvintézkedés hátsó szándékával.

Miközben azon tűnődtem, hogyan húzhatnám ki Pappert a gőzőlgő halomból, felötlött elmémben egy nemrég tett kijelentése, miszerint ő azokkal dolgozik szívesen, akikkel össze tud haverkodni. Nosza, keressünk neki egy karizmatikus havert! Ahogy megadtam a paramétereket a mentálkopjúterek (oroszul elektronaja vücsiszlityelnaja masina), kis processzing után egy köpcös, vidám alak képe jelent meg a monitoron. Ez az, Herrflick! Ő a mi emberünk! Leadtam a drótot Pappernek és magára hagytam a gondolataival.

Tegnap gyümölcsöt hozott az elvetett mag. Miközben javában sütögetek, a magam szokásos enervált módján :) , egyszercsak predátor módjára, egy köpcös, vidám alak bontakozott ki a semmiből, ott a lépcső tövében. És tényleg ő volt! Herrflick személyesen. Később beugrott, hogy két hétig kényszerszabadságon van, mert a Govinda (vega étterem, a Vigyázó Fecó utzában), ahol a lepényre valót keresi, felújítódik.
“-Tanítsd be, majd megyek én is!” – instruált Papper a vonal túlfeléről. Aztán úgy is lett. Mire lejárt a műszakom, már négyen voltunk az idő közben megjelent Mákossal. Ő majd decemberben jön. Pár hónapot ő is lenyomott már a kályha mellett.

havergesztimantra

havergesztimantra

Herrflick annyira belelkesült a délutáni műszak során szerzett sikerélménytől, hogy ma már le is nyomott egy műszakot a Kossuthon. Üres kosárral, teli zsebbel jött délután. Miután egy erre vonatkozó kijelentetést tett, volt egy halovány sejtésem, hogy fog még jönni. Szóval, most két hétig sűrűn találkozunk.
Üdv a klubban Herrflick!

Közzététel ideje: on 2008 október 15 at 9:34 du.  Hozzászólás (1)  
Tags:

The URI to TrackBack this entry is: http://megsuttem.wordpress.com/2008/10/15/haverok-geszti-mantra/trackback/

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Egy hozzászólásSzóljon hozzá most!

  1. Zsoci mester tényleg nagyot alkot…

    Éppígy a web mester bácsi…

    így tovább !!


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.